Ön itt van:    

Már biztos, hogy lesz folytatás!

A hétvégén végleg eldőlt, hogy a nagy sikerű kapusiskolának jövőre biztosan lesz folytatása. Szuper Levente és a Hockeymonkey.hu közös megbeszélése kapcsán kiértékelésre került a 2010. júniusi suli, amelynek következtében a szervezők arra az eredményre jutottak, hogy komoly szükség van egy hazai képzésre is, elérve, sőt meghaladva a határon túli képzések színvonalát.

12

 

A jövő nagyban függ Levente esetleges külföldi szerződésétől, egy azonban biztos, hogy a nyári időszakban mindenképpen Magyarországon tartózkodik, így egy egymásra épített kurzus sorozatnak nincsen akadálya. A 2010-es év az alapnak számított, jövőre azonban kezdő és haladó kurzus is indításra kerül, így a kicsik mellett több ifi kapusnak is érdemes lesz beadni jelentkezését, hiszen mindig van mit tanulni. A cél mindenképpen az, hogy egy olyan generációt neveljünk ki, akik megállják helyüket a nemzetközi élvonalban is, s elkerülve ezzel azt, hogy a jégkorong szakosztályok szakvezetésének idegenlégiósokat kelljen igazolniuk.

A távlati célokon túl, vannak közelebbi lehetőségek. A korábbi jelentkezők és az új visszajelzések alapján Levente és a Hockeymonkey.hu fontolóra vette, egy augusztusi 3 napos képzés meghirdetését is. Ennek részletei és feltételei hamarosan az oldalunkon.


Hozzászólások (2)
  • Taszi
    Remelem jovore is mehetnek majd amatorok es hogy nem lesz korhataros a dolog :)
  • gabor64
    Fantasztikus ötlet :) Ebből a kapusiskolából sosem elég.
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img]   
:D:angry::angry-red::evil::idea::love::x:no-comments::ooo::pirate::?::(
:sleep::););)):0
Captcha
Kerjuk, irja be a kepen lathato kodot!